A fájdalom ma nagyobb terhet ró társadalmunkra, mint a történelem során eddig bármikor. A mozgásszervi fájdalom – a csontokból, ízületekből, izmokból és idegekből eredő fájdalom – a bolygónk felnőtt lakosságának több mint 50 százalékát érinti. A világ minden részén a mozgásszervi problémák a rokkantság vezető okai. És a modern orvostudomány minden vívmánya ellenére ez a teher az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt. A fájdalmat gyakran az emberi test egyik legrejtélyesebb átkaként emlegetik, amely nem szűkölködik állítólagos gyógymódokban. Léteznek varázsitalok, fényűző technológiák és divatos diagnózisok. Olyan erős és addiktív fájdalomcsillapító gyógyszereket fejlesztettünk ki, amelyek az emberiség történetének egyik legsúlyosabb gyógyszerfüggőségét eredményezték. A probléma mégis fennáll. A fájdalom továbbra is emberek millióinak életét korlátozza, sőt teszi tönkre. Miért? A fájdalom problémája azért áll fenn, mert modern környezetünk és a modern orvostudomány megközelítései nem foglalkoznak az egyetlen dologgal, ami megállíthatja a fájdalmat – vagyis annak forrásával. A modern társadalom triászi fájdalmai
Ha szemügyre vesszük a mai társadalmat, és összehasonlítjuk a fél évszázaddal ezelőtti társadalommal, három kulcsfontosságú különbséget látunk, amelyek táplálják a fájdalom járványát.
1. Félelemben élünk. A mai modern kultúra sok mindent adott nekünk, köztük sok nagyszerű dolgot mégis vannak nem szándékos következményei annak, hogy egy hipergyors világban élünk. Sokan megfosztották magukat attól az alapvető meggyőződéstől, hogy a testünk képes helyrejönni. Valószínűleg emlékszel, amikor gyerekkorodban beütötted a térded, és a szüleid azt mondták: „Rázd meg magad, mozogj, rendbe fogsz jönni.” Ez nemcsak szerető szigor volt, hanem tudattalan elismerése a velünk született ellenálló képességünknek és a test azon hihetetlen képességének, hogy magától is képes meggyógyulni. Gyerekkorunkban úgy tekintettük a térdfájdalomra, mint egy üzenetre, hogy a testünk még mindig gyógyulóban van. De valami történik, miközben felnövünk – valami, ami megváltoztatja a fájdalom céljának veleszületett értelmezését. Félni kezdünk a fájdalomtól, és inkább problémának tekintjük, amit meg kell oldani, semmint üzenetnek, amit meg kell érteni. Egy probléma pedig megoldást igényel – egy tablettát, egy műtétet, egy szakértőt –, hogy minden rossz eltűnjön. Ez végső soron csak árt nekünk. Már nem rendelkezünk kollektíven azzal az önállósággal és érzelmi kapacitással, hogy felhatalmazzuk saját testünket arra, hogy segítsen nekünk. Környezeti szempontból óvatossá és kockázatkerülővé váltunk, ezért ha valami fáj, nem tudjuk intuitívan kezelni. Elvesztettük gyermekkori megérzésünket, azt a hozzáállást, hogy a fájdalmat üzenetként lássuk. Ehelyett gyorsan a legrosszabb forgatókönyv szerinti problémákra ugrunk, és magunkon kívül keressük a megoldást – tablettákkal, műtétekkel és szakértőkkel. Újra meg kell tanulnunk ezt az intuitív önbizalmat, ha sikeresek akarunk lenni a fájdalom elleni harcban.
2. A tünetek kezelése nem egyenlő az okok orvoslásával. A fájdalom az anatómia, a biológia és a neurológia összetett keverékének eredménye, és nincs rá univerzális megoldás. Annak ellenére, hogy az egészségügyi rendszer számtalan kezelési lehetőséget kínál, az enyhülés gyakran marginális és szórványos. A következetes, teljes enyhülés túl gyakran megfoghatatlan. A műtét sok problémára nem jelent garantált megoldást, és magában hordozza az emberi test törékeny ökoszisztémája károsodásának kockázatát. A fájdalomcsillapítók talán képesek elrejteni a fájdalmat, de ezek egy álarcosbál orvosi megfelelői. Elfedik a tünetet, ám nem foglalkoznak az okkal, ami eleve kiváltotta az átkozott gyötrelmet. A modern mozgásszervi gyógyászat a technológiát használja a problémák mikroszintű beazonosítására és javítására. Vegyük példaként a hátfájást. Ez az egyik legelterjedtebb fájdalom, amely esetén nincs elfogadott, egyféle megközelítés. Lehet, hogy a te MRI-eredményeid porckorongsérvet mutatnak, amely összenyomja a közeli ideggyökeret. Számos beavatkozás képes enyhíteni ezt a fájdalmat. Vannak azonban fontos kérdések, amelyeket gyakran nem tesznek fel. Mi okozta a porckorongsérvet? Mi történik, ami olyan rendellenes terhelést okoz, hogy kialakult a porckorongsérv?
3. Környezeti hatások. A világunkban egyre kevesebb a fizikai mozgás. A munkahelyen, otthon és a szabadidős környezetünkben a rutinszerű mozgás egyre inkább a múlté. Gondoljunk csak az íróasztalokra és az autókra, az okostelefonokra és a videójátékokra, a televíziókra és a számítógépekre. Gondoljunk arra, hogy naponta hány órát töltünk görnyedten, púposan, összecsomósodott inakkal és szövetekkel. Az ételek és a víz szó szerint csak egy karnyújtásnyira vannak. Egy gombnyomással rendelhetünk élelmiszereket. Ha még egy lépéssel tovább megyünk, a készételrendeléshez, akkor már a főzéshez szükséges minden mozgás megszűnik. A fenébe is, az egyik leggyorsabban terjedő szabadidős tevékenység, hogy azt nézzük, ahogy mások videójátékoznak. Pénzt fizetünk azért, hogy tömött arénákban üljünk, és azt nézzük, ahogy mások ülnek. Ezek a mozdulatlan forgatókönyvek újra és újra lejátszódnak, mindenhol, minden nap. A testünk arra való, hogy felkeljen és mozogjon, de kollektíven már nem erre használjuk. A mozgás iránti elkötelezettséged teremti meg az alapot a fájdalommentes élethez.
A fájdalom körforgása
Az említett három probléma – különösen, ha egymásba fonódnak – az oka annak, hogy a fájdalom olyan gyakran a szenvedés kikerülhetetlen körforgásává válik. A félelem miatt csőlátás alakul ki a fájdalommal szemben – az kerül mikrofókuszba, ami fáj. A modern mozgásszervi orvoslás mikrovizsgálatokkal és diagnózisokkal erősíti meg ezt a fókuszt, ám azok nem képesek felmérni a makrokörnyezetünket. Makrokörnyezetünk megértése nélkül a fájdalom oka megoldatlan rejtély marad. Ez a bizonytalanság csak táplálja a félelmünket. Ebből az önfenntartó körforgásból pedig nehéz lehet kitörni.
