Figyelemhiány, ADHD? Mik lehetnek az okok?

Szülőként gyakran vagyunk tanácstalanok a gyermek viselkedése láttán. Nem értjük az „elvárttól, a normálistól” eltérő reakcióit. Legjobb szándékunk ellenére is bizonytalankodunk: hárítjuk, kisebbítjük, esetleg felnagyítjuk a problémákat. Gyakran magunkat, illetve szülőtársunkat, a gyereket vagy a pedagógusát okoljuk az aktuális vagy tartós nehézségekért. Sok ilyen szülő gondja, hogy szeretne hathatósabban segíteni gyermekén, igényli ehhez környezetének megértését, együttműködését, és szenved azoktól az igazságtalanságoktól, melyek gyermekét érik. Nem értik, mi a baj a gyermekükkel. Ezek a szülők gyakran a kétségbeesés szélén állnak, mert nem tudják, hová forduljanak problémáikkal. Egyedül érzik magukat, lassanként tönkremennek emberi kapcsolataik, és végül fásulttá, reményt vesztetté válnak.

Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy más néven ADHD

Hiperaktivitás. Azt gondolnánk, hogy ami hiper, az nagyon jó. A hiperaktivitás azonban sem a gyermeknek, sem a környezetének nem jó. A hiperaktív gyermek valóban állandóan csinál valamit, tevékenysége azonban többnyire céltalan nyüzsgés, ami számára fárasztó, a környezete számára pedig zavaró. Az ilyen gyereket nevezzük „egyemberes” gyermeknek, mert állandóan szemmel kell tartani. Gyakran halljuk: „A gyermek kicsit túlmozgásos.” Az biztos, hogy minél fáradtabb, feszültebb a hiperaktív gyermek (például vizsgálati szituációban), annál inkább fokozódik a nyüzsgése, céltalan mozgáskésztetése. Egy fárasztó, izgalmas nap után estére ez olyan mértékű lehet, hogy „túlpörög”, és el sem bír aludni. Az ilyen gyermek kevéssé képes önálló, kitartó, célirányos tevékenységet végezni. Babrál, fészkelődik, sokszor elhagyja a helyét, sokat beszél, gyakran nem odaillő kijelentéseket tesz, nyughatatlan, impulzív. Magatartási reakciói gyakran nem illenek a szituációhoz, szélsőségesek. Ezek a gyerekek nem tudják felmérni cselekedeteik következményét, nincs veszélyérzetük, könnyen szenvednek balesetet. A szabályokat akaratlanul, a belátás hiánya miatt szegik meg. Jellemző rájuk a szociális gátlások, a visszafogottság és mértéktartás hiánya. Másságuk megélése, kudarcaik következménye a csökkent önértékelés, esetleg aszociális magatartás. Gyakori, hogy csak az iskolában derül ki, hogy a gyermekkel gond van. Gyakran halljuk: Tudna, ha akarna, nem követi az utasításokat, nem dolgozik önállóan, nem tartja be az iskola szabályait, rendjét, rendetlen, szervezetlen, feledékeny, nem vár a sorára, a tanár figyelmét folyamatosan leköti, mindent és mindenkit félbeszakít, mintha szabályokról nem is tudna, nem tud együttműködni másokkal, látszólag nem törődik mások érzelmeivel, hajlamos a basáskodásra.

Idegrendszeri éretlenség

Az egyik ok lehet az idegrendszeri éretlenség, a megkésett idegrendszeri fejlődés. A zavartalan fejlődés szempontjából meghatározó az ép idegrendszer és a környezet által biztosított, folyamatosan kapott megfelelő mennyiségű és minőségű inger. Az idegrendszerben az érési folyamatok részben előre programozottak. Az egyedfejlődésben az idegrendszer érése azt is jelenti, hogy bizonyos primitív reflexeknek – amelyeknek fontos szerep jut a megszületésnél és a fejlődés korai szakaszában – le kell épülniük. Ha a fejlődés során ezeknek a reflexeknek megszűnik a hatása, gátlás alá kerülnek, csakis akkor alakul ki egyegy új, fejlettebb készség. Eltérő fejlődést okozhat, ha ezek közül egy vagy több reflex bármilyen ok miatt tovább működik. A jelenlegi ismeretek szerint kikövetkeztethető, hogy melyik primitív reflex továbbélése melyik készség, készségcsoport kialakulását gátolja, mert ezen a területen mutatkozik a fejlődési eltérés. Ha a megfigyelés, vizsgálat során a gyermeknél a rendellenes reflexek egész csoportjának túlélését tapasztaljuk, kimondható a megkésett idegrendszeri fejlődés diagnózisa.

Szociális fejlődési zavart okozó kora gyermekkori traumák

A gyermekek értékrendszere, viselkedése jórészt a szülőkön, nevelőkön múlik. A látszólag jelentéktelen fiatalkori stressznek az agy szerkezetére maradandó hatása van. A gyermek fejlődését kedvezőtlenül éríntő tényezők, deformáló minták:

- A szülő a vele levő gyermeke kérdéseit, megszólítását nem is észleli, azokra nem válaszol.

- A bébiszitter szerepét a tévé tölti be, mert amíg a gyerek önfeledten, válogatás nélkül bámul mindent a képernyőn. Ezért a gyermeket az óvodai foglalkozások nem kötik le, figyelme, ismeretei gyengék, szókincse, kommunikációs készsége elmaradott. A neuropszichológusok már az 1960-as években kimutatták a tévénézés figyelemromboló hatását.

- A szülő a saját bevallása szerint „nem tud mit tenni két gyermeke rivalizálásakor, jól odacsap nekik”. Csodálkozik, hogy a testvérek folyton ütik, verik egymást, és az óvodában is alattomban és kiváltó ok nélkül rúgnak, csípnek, harapnak és karmolnak.

- A pedagógus mintája, aki a jó eszű, könnyen tanuló bandavezér gyereket kitüntetett figyelemmel és sok dicsérettel jutalmazza, mondván: a magatartászavaros gyerek még több szeretetet igényel.

- A pedagógus (vagy szülő) mintája, aki a tanulási nehézséggel küzdő gyerek gondjait félreérti, fegyelmezési problémának tartja, és így kívánja korrigálni.

- Az egyre jobban terjedő pszichoterror (mobbing), amely az iskolából hazatérve is utoléri a gyereket, és online folytatódik még szélesebb körben.