Miért öregszünk?
Az „öregedés” azokat a változásokat jelenti, amik idővel mind az élő szervezeteken, mind a tárgyakon megjelennek. Ezek a változások azonban nem feltétlenül negatívak. Sőt, bár idős korára az ember és más szervezetek is diszfunkcionálisan működnek, a kor előrehaladtával javulások is történnek. A New York Maraton győztesei például általában harmincasok, és az élvonalban végzettek közül is sokan a negyvenes éveikben járnak. Ez arra utal, hogy az öregedéssel pozitív változások is történhetnek az emberi testben.
Többszáz elmélet létezik arról, hogy hogyan és miért öregszünk. Nagy részük részben igaz, és átfedésben van a többivel. A szabad gyökökre vonatkozó elmélet például azt állítja, hogy az oxigén és más reaktív molekulák oxidánsként működhetnek, és károsíthatják a sejtek és a szervezet valamennyi alkotóelemét – hasonlóan ahhoz, amikor az oxigénnek és víznek kitett fém rozsdásodni kezd. Tom Kirkwood „eldobható szóma”, azaz „eldobható test” elmélete az öregedés egy másik – tudományos berkekben jól fogadott – elképzelése. Azt sugallja, hogy a szervezet befektet a szaporodásába, az utódaiba és önmagába, de csak addig a szükséges szintig, hogy egészséges utódokat alkothasson. A szóma, azaz a testünk – ami a hímivarsejtekben és a petesejtekben lévő genetikai anyag megnyilvánulása – eldobható, miután elegendő számú utódot hozott létre. Bármilyen kíméletlenül is hangzik, e szerint az elmélet szerint csupán a DNS eldobható hordozói vagyunk.
Juventologia
A programozott hosszú élet elmélete szerint nemcsak az érdekes, hogyan és miért öregszünk, hanem az is, miként maradhatunk fiatalok. E fontos különbség miatt alkottam is egy kifejezést erre a vizsgálati területre: juventológia, azaz a fiatalság tanulmányozása.
Hogy mi a különbség?
Nagyon sok minden. Ha megpróbálod megérteni, miért öregszik el egy autó, meg kell vizsgálnod a szerkezetét, és valószínűleg arra a következtetésre fogsz jutni, hogy idővel, szépen lassan be fog rozsdásodni. Ugyanez igaz az emberi testre is: vagy megpróbáljuk megérteni, hogyan öregszik, és megpróbáljuk lelassítani ezt a folyamatot, vagy kicseréljük az elöregedett alkatrészeket. Utóbbi esetben nem számít, miért öregszik a test az oxidációnak vagy egyéb mechanizmusoknak köszönhetően. Megváltozik a cél is. Többé nem az lesz a cél, hogy megvédjük a testet a károsodásoktól, és ezáltal fejlesszük a védekezőképességét, hanem az, hogy regeneráljuk egyes részeit.
A test idővel mindkét esetben öregedni fog, ám ha egészségre programozzuk, hogy tovább tartson, a rendszer elindítja a védelmet, a regenerálódást és a csere-mechanizmusokat, hogy fenntartsa a szervezet életerejét és működését. Ez a különbség a jelenleg elfogadott gerontológiai („öregedésalapú”) megközelítés és a véleményem szerint hatékonyabb juventológiai megközelítés között.
Az öregedésért felelős gének és hálózatok felfedezése
Hogy fiatalon tartsuk a szervezetet, „újra kell programoznunk” a „fiatal időszakot” negyven-ötven évről hatvan-hetven évre. Hogy megtudjam, hogyan programozhatjuk újra az élet hosszát, jobban meg kellett értenem a molekuláris mechanizmusokat. Azok a táplálkozási útmutatások, melyeket majd később mutatok be a könyvemben, szintén azokon a felfedezéseken alapulnak, amelyek részben az általunk végzett kutatásokból származnak.
1992-ben érkeztem a UCLA-ra, a Kaliforniai Egyetemre (ami akkoriban a hosszú élet kutatásának vezető központja volt), hogy a hosszú élet genetikájának és biokémiájának szenteljem az életemet. Két évet töltöttem a UCLA laboratóriumában, majd átkerültem a biokémiai részleg laborjába az élesztőgomba öregedését tanulmányozni. Ez egy egyszerű egysejtű organizmus, ami lehetővé tette a számomra, hogy megfigyeljem az élet, az öregedés és a halál molekuláris alapjait.
1994-et írtunk, és még senki sem azonosított egyetlen gént sem, amelyik az öregedés folyamatát szabályozza valamely élőlényben. Hála a Colorado Egyetem munkatársainak az már ismert volt, hogy a gének meghosszabbíthatják a férgek életét – csak azt nem tudtuk, melyek ezek a gének, és hogyan működnek. Az UCLA-n három Nobel-díjassal és az Amerikai Tudományos Akadémia hét, a farmakológia és a biokémia területén tevékenykedő tagjával álltam neki a kutatásoknak. Nem mondtuk el senkinek, hogy az öregedés folyamatán dolgozunk.
Bár tíz-tizenöt év múlva ez a terület robbanásszerű változáson ment keresztül, akkoriban még furcsa, sőt, őrült kutatási területnek számított, ránk pedig csodabogarakként tekintettek. Amikor megkérdezték tőlem, min dolgozom, csak annyi feleltem, hogy a „szabad gyökök biokémiáját” tanulmányozom.
Kutatásimat siker koronázta, a biokémiai részlegen töltött rövid idő alatt nemcsak az első olyan gént azonosítottam, ami szabályozza az öregedés folyamatát, de a teljes jelátviteli útvonalat is.
1996-ig senki sem tanúsított érdeklődést a felfedezésem iránt. Az öregedésről szóló irányadó kutatásokat akkoriban férgekkel végezték, és Tom Johnson, aki megpróbálta azonosítani azt az ismeretlen gént, ami hosszabb életet biztosít a férgeknek, meghívott, hogy mutassam be az ún. cukor-útvonalra vonatkozó adataimat egy konferencián. Amikor végeztem az előadásommal, síri csend lett az előadóteremben. Az öregedéskutatás sztárjai, akik évekkel később a kollégáim és a barátaim lettek, úgy néztek rám, mintha megőrültem volna. Senki sem hallott arról a rendszerről, amivel dolgoztam (az élesztőgomba kronológiai öregedése), sem azokról a génekről, amiket beazonosítottam, és egyébként is nagyon kevesen hittek abban, hogy egymástól ilyen nagy mértékben különböző organizmusokban hasonló gének és stratégiák befolyásolnák az öregedést.
Az öregedés tanulmányozásától az orvosi problémák megoldásáig
Az öregedés tanulmányozása után a Walford csoportjával való közös munka során lett egy második szenvedélyem is, melynek fókuszában ez a kérdés állt: Miként alkalmazhatjuk a hosszú élet biokémiáját orvosi problémák megoldására? Meg kell tudnunk, mi okozza a betegségeket molekuláris és sejtszinten a megelőzés és a megfelelő kezelés érdekében, és meg kell értenünk, hogyan térhetnek vissza ezek a molekulák és sejtek fiatalos, tökéletesen működő állapotukba. Ha ezek nélkül az információk nélkül próbálunk kezelni egy betegséget, az olyan, mintha anélkül próbálnánk megjavítani egy autót, hogy tudnánk, hogyan működik a motorja vagy az elektromos rendszere.
Az autók és repülőgépek javítása természetesen sokkal egyszerűbb, mint egy beteg emberi test megjavítása. Azok közül a hosszú életet befolyásoló tényezők közül, amiket te befolyásolhatsz, a táplálkozás az elsődleges abban, hogy hatvan, nyolcvan, száz vagy akár száztíz évig élsz-e – és ami még fontosabb, hogy egészségesen éred-e meg ezt az életkort. Amikor táplálkozással kapcsolatos útmutatásokról van szó, elengedhetetlen, hogy a megfelelő emberekre hallgassunk.
Ahogy már említettem, könyvem étrenddel kapcsolatos javaslatainak nagy többsége nem a személyes véleményemen, hanem a hosszú élet öt alappillérén alapszik, illetve az általuk alátámasztott szilárd, következetes, tudományos és klinikai bizonyítékokon. Nem „csodadiétákról” vagy „csodagyógymódokról” beszélek; továbbá azok a diéták is messze állnak tőlem, amik súlycsökkenést ígérnek.
Étrended megváltoztatása és az egészséges, hosszú életre való felkészülés igényel némi munkát, de sokkal könnyebb lesz, mint képzelnéd, sőt, sok esetben a gyógyszeres terápiáknál is jótékonyabbnak bizonyul majd, főként, ha a hatékonyságot és a mellékhatásokat is figyelembe vesszük közben. Nem beszélve arról, mennyi pénzt lehet megtakarítani az orvosokon és a gyógyszereken. Hosszú távon az élet meghosszabbításával járó előnyök megérik a befektetett erőfeszítést.
Azért vagyok ilyen biztos ezekben az állításokban, mert láttam azokat a pozitív eredményeket, amiket az általam tanulmányozott több ezer embernél figyeltem meg – vagy személyesen, vagy pedig kutatásokon, klinikai vizsgálatokon, illetve genetikai és epidemiológiai tanulmányokon keresztül. Azért is vagyok ilyen magabiztos, mert a mindennapi étrendre vonatkozó ajánlásaim összecsengenek azoknak a nagyon hosszú életet megélt populációknak az étrendjével, melyeket én és más szakértők is (például Craig Wilcox Okinawában) tanulmányoztunk. Ezek az emberek az úgynevezett „kék zónákban” élnek.
A könyvemben bemutatott betegségekre irányuló ajánlások, különösen a böjt es a böjtöt utánzó étrend, tudományos és klinikai tanulmányokon alapszanak.
Forrás: Prof. Dr. Valter Longo - A hosszú élet étrendje