Extra tartalom
A Raguel hét tanítványa a mélymúlt eltemetett kultúráinak gyökereit ássa ki a felejtés súlyos iszaprétege alól, s későbbi évezredek szenvedélyektől, drámáktól izzó rejtélyeire vet vakító világosságot. De éles mentális fénytőrével áthasítja a 21. század jövőnket borító lepleit is. Cselekmény-szökőárja feltárja holnapunk pusztító konfliktusait, azok gyógyító, megoldást kínáló módszereivel együtt.
Szepes Mária ezúttal is a spirituális fejlődés ösvényére vezeti olvasóit, ahol a külső történések mögött egy mélyebb, transzcendens rend sejlik fel. A Raguel hét tanítványa különös, szimbólumokkal átszőtt története egyszerre misztikus regény, erkölcsi példázat és beavatási út.
Mythenburgban kezdődik a történet. Ide várja Raguel hét tanítványát, a Föld különböző pontjairól. A szereplők a 20. század elején születtek, és a 2. világháború után érkeznek el a svájci hegyek egyik falujába, Mythenburg várába, miután sorsukban túljutottak azokon a válságpontokon, amelyeket jellemük és múltjuk hívott élő. Itt kapják meg mesterüktől, Ragueltől a végső beavatásokat.
„Raguel, a Titok, a Tűz, az Egyetemes Tudás Őrzője, Isten barátja, aki a világon és az égitesteken beteljesíti a törvényt. Raguel a karma angyala, az életet gyökerében átalakító hő, az örök tűz ébren tartója. A tűz lényege az élet misztériuma. S a szenvedésektől súlyos karma maga a tisztítótűz. Raguel pedig sohasem lehet távol a nagy tüzektől.” – Énok angyalai valójában őstípusok, bizonyos időtlen előképek vetítőgócai.
Raguel könyve mindannyiunk számára alkalmazható módszertan. Az író azért választotta a regényes szerkezetet, hogy plasztikusan elénk tárja, miként tehetjük gyakorlattá mindennapjainkban az elméleti stúdiumokat. A szellem lehelete, az idea miként termékenyíti meg az anyagot, és teszi lelkes, eleven életté.
A hét főhős sorsának buktatói között saját nehézségeinkre ismerhetünk, és a kiút aranyfonala mentén gyógyulásunkhoz, kötöttségeinktől való szabadulásunkhoz is megkapjuk a segítséget.
A titokzatos Raguel mester hét tanítványt készít fel a lélek magasabb rendű iskolájában, ahol a tanítás nem szavakban, hanem sorsfordító élményekben rejlik. A Hold, a Mars, a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és a Nap típusát, a hét bolygó karakterét formázza meg egy-egy emberi sorson keresztül. Hét különböző utat vetít elénk, hét összetett próbát. Feltárja érlelődési szakaszaikat, végigvezet bennünket a különféle fejlődési stádiumaikon, az ősi hagyományokból ismert beavatásokon, amelyet előbb-utóbb mindannyian megjárunk szabadulásunk érdekében. Minden egyes tanítvány saját karmikus útján halad, hogy megtisztuljon, megértse önmagát és elérje a belső fényt.
Ez a könyv nemcsak olvasmány, hanem tükör is: aki belemerül, talán önmagára ismer valamelyik tanítvány történetében. Raguel könyve A Vörös Oroszlán és a Varázstükör ezoterikus regényének egyenes folytatása, mondhatjuk reinkarnációja.
A Raguel-„Saga” írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem a poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Örök parázs ég bennük. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttünk.
Szepes Mária



OLVASS BELE
Vélemények
M i n d e n tudás benne rejlik, és a köré szőtt történetek is lebilincselőek!
Hasonló termékek
A cigány kártya titkai - könyv és kártyacsomag
A Vörös Oroszlán
Szepes Mária A Vörös Oroszlán című regénye egy különleges spirituális utazás. A könyv főhőse Hans Burgnerként születik meg, 1535-ben, birtokába jut az örök élet elixírjének – a Prima Materiának –, és ennek köszönhetően évszázadokon át újraszületve, újabb és újabb karmikus tapasztalásokon keresztül fejlődik. Életeinek történetét a XVIII. század végéig követi nyomon az író. Az elbeszélés az alkímia, a reinkarnáció és a belső átalakulás mélységeit tárja fel, miközben az olvasót is önismeretre és gondolkodásra készteti.
Gyakorlati INGA mindenkinek
Az inga nem csupán jóslási eszköz – iránytű a láthatatlan világban. Segítségével olyan kérdésekre kaphatsz választ, amelyekre a racionális elméd nem tud reagálni, mégis mélyen érintenek. Fedezd fel ezt a különleges eszközt, amellyel olyan hatások és információk válnak érzékelhetővé, amelyeket a hétköznapi tudatunkkal, érzékszerveinkkel nem érünk el. Ez az ősi eszköz nemcsak a jövőbe nyit ablakot, hanem segít megérteni a jelenünket is – azokat a mélyen működő, láthatatlan erőket, amelyek befolyásolják döntéseinket, kapcsolatainkat, életutunkat.
Kristálygyógyítás nőknek
Ez a gyönyörű illusztrációkkal ellátott, gyakorlatias útmutató segít felébreszteni a benned lévő istennőt és eredendő gyógyító erőt, miközben újjáéleszti a természettel való ösztönös kapcsolatodat. Megtanulhatod, hogyan használd tudatosan a kristályokat annak érdekében, hogy felfedezhesd a spirituális növekedés, a teljes gyógyulás és a fenntartható jóllét mélyebb szintjeit.
Bizonyíték: van élet az élet után
Ez a könyv az első erőfeszítés számos egymást átfedő bizonyítéksor egységes rendszerré alakítására, melynek célja, hogy alátámassza a túlvilág valóságának objektív létezését. A kötet nagymértékben kibővíti a közös halálélmény fogalmát, bemutatja, hogy ezek az esetek mennyiféleképpen szolgálnak objektív bizonyítékul az agy és a test határain túli tudat létezésének, illetve megerősíti a lélekre és a szeretetteljes kapcsolatokra vonatkozó azon elképzelésünket, miszerint ezek a fizikai test elmúlását követően is léteznek.
Jelek
Laura Lynne Jackson elképesztő adottsággal rendelkezik, neves médiumként segít abban, hogyan vegyük észre és értelmezzük a jeleket és sorsfordító üzeneteket. Bár képességei kivételesek, nem egyedülállók, mert bárki számára megtanulhatók – lényegében ez könyvének egyik legfontosabb üzenete is.
Boszorkánypraktikák önmagunkért
A mágikus öngondoskodás során a természetes tárgyak, például a gyógynövények, a kövek és az elemek energiáit hívhatod segítségül lelki egészséged támogatására. A könyvben bemutatott rituálék és módszerek segítenek az egyensúly megtalálásában, a töltődésben, az önromboló viselkedési mintázatok vizsgálatában és egészséges szokásokkal való felcserélésében, a meditációk pedig segítenek újra kapcsolatba lépni önmagaddal.
A zöld boszorkány
A zöld boszorkányság gyakorlata a népi gyógyítók és mágia hagyományaiban gyökerezik. A modern zöld boszorkány ősei és ősapái a falusi gyógynövényszakértők, bábák, gyógyítók és bölcsek, akik különleges szolgáltatásokat nyújtottak a közösségüknek.
Az élet, amire születtél
A védikus számmisztika a születési dátumaink ugyanúgy tartalmazzák a sorsunk mutatóit, ahogyan a bolygóállások a születésünk időpontjában, vagy ahogyan a tenyerünk vonalai is magukba foglalják életünk rejtélyeit. Ez az egyéni karma, az egyéni sors rész a számmisztikában.
DHARMA - Életfeladatok és életcélok
A DHARMA – Életfeladatok és életcélok lapjain a népszerű ájurvédikus szerző, Sahara Rose megosztja veled egyedülálló szemléletmódját a dharma felfedezéséhez a dósák (az ájurvédikus testelme-típusok) és a csakrák (a test energiaközpontjai) segítségével. Végezd el a „Mi a dharma-archetípusod?” tesztet, hogy a dharmatérképed segítségével megfejthesd, mi legyen a következő lépésed a kapcsolataidban, a munkád terén és életed más területein. Az ősi indiai bölcsesség modernizálásával Sahara Rose megmutatja, miként találhatsz vissza valódi lényegedhez, tárhatod fel az utadat és fogadhatod el a felsőbb énedet. Közvetlen stílusában személyes történeteket és a dharma felfedezésével és megélésével kapcsolatos meglátásokat oszt meg veled.
A csakrák gyógyító ereje
A szerző olyan meditációs gyakorlatokkal ismertet meg, melyek mind a hét csakrádat mozgásba és egyensúlyba tudják hozni. Nemcsak mindennapi, de évszakokhoz kötött szertartásokat is kínál számunkra, megmutatja, hogy a valódi egészségmegőrzés forrása nemcsak a testünkkel való törődés, hanem az energiafelhasználásunk módjából is ered.
Intuíció
Energiatisztítás
Ebben a könyvben Oliver elmagyarázza, hogyan épülnek be életünkbe ezek az energetikai blokkok negatív hiedelmekként, érzelmekként és néha fizikai állapotokként. A traumák, a családi gyökerek vagy a környezeti faktorok sokszor a félelem, a bűntudat, a harag, a becsapottság, a haszontalanság, a fájdalom és az alkalmatlanság érzését ébresztik fel bennünk, amelyek aztán veszélyes gócokként áramlanak keresztül a testünkön.
Angyali számok
Akárhová nézel, olyan számsorokat látsz, mint a 11:11 vagy a 4:44? Jó esély van arra például, hogy ugyanaz a számsor ismétlődik az életedben – rendszámtáblákon, blokkokon, beszállókártyákon – és ezek nem csupán számok, hanem angyali számok. Angyali üzenetek és felhívások, amelyek cselekvésre buzdítanak. Ha folyton ugyanazokkal a számokkal találkozol, lehet, hogy az angyalok küldenek neked üzenetet.
Lelked ragyogása
Kérdezd a lelki vezetőd
Az elismert spirituális tanító és a New York Times bestsellerszerzője, Sonia Choquette átfogó útmutatást ad neked a szellemi vezetőiddel való kapcsolatteremtéshez, hogy még több szeretetet, bőséget, céltudatosságot, támogatást és örömöt tapasztalhass meg az életedben.