Akár friss a diagnózisod, akár a hiperaktívak klubjának törzsgárdájához tartozol, szeretném, ha tudatosítanál magadban egy egyszerű tényt: a neurodivergens, azaz eltérő idegi működésű agy igenis fantasziktus!
Az emberek rendszerint gyanakvással tekintenek az olyan dolgokra, melyeket nem értenek. Számos ADHD-s azért nem képes kibékülni saját magával, mert nincs tisztában a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar mibenlétével. Az ismeretlentől való félelmünk – „Mi történik velem? Miért kell nekem mindennel jobban megküszködnöm, mint másoknak a környezetemben?” – könnyen a bennünk rejlő képességek kibontakoztatásának útjába állhat. Az elvont jelenségek mindig rémisztőbbnek tűnnek. Ám minél inkább sikerül eloszlatnunk az agyunk fekete dobozában zajló folyamatokat övező rejtély ködét, annál inkább készen állsz majd rá, hogy kiaknázd az ADHD nyújtotta lehetőségeket ahelyett, hogy hagymád magad elgáncsolni a figyelemhiányos hiperaktivitás által.
A tipikus ADHD-val küzdő személynek nehézségei vannak a figyelemösszpontosítással, a feladatok végrehajtásával, és az idő (no meg a tárgyak) nyomon követésével. Az ilyen ember nyughatatlan, bőbeszédű, türelmetlen, és folyton „tűkön ül”. A tünetek rendszerint gyermekkorban jelentkeznek, és sokaknál felnőttkorban is változatlanul tapasztalhatók. Sajnálatos módon az ADHD-sok szimptómái könnyen összetéveszthetők a modortalansággal, a neveletlenséggel és a szabályok pimasz elutasításával. Ám a figyelemhiányos hiperaktívak nem jószántukból viselkednek így; e megnyilvánulások egyszerűen önkéntelen tünetek náluk, melyeket neurokémiai folyamatok idéznek elő. Ismétlem, az ADHD szimptómái nem akaratlagos megnyilatkozások, hanem az idegrendszer által meghatározott jelenségek.
Mi okozza az ADHD-t?
Korábban évtizedeken át azt hittük, hogy az ADHD a rossz szülői nevelés vagy valamiféle jellemgyengeség következménye. A nagyokosok azt hajtogatták, hogy „ennek a kölöknek egyszerűen arra van szüksége, hogy szigorúbban húzzák meg a határokat! Hol is van az a vonalzó?!” Ám manapság a tudósok általánosan egyetértenek azt illetően, hogy az ADHD nagyrészt biológiailag meghatározott jelenség.
A kutatók már régen megállapították, hogy a figyelemhiányos hiperaktív agynak egyszerűen másként működnek ama területei, melyek a figyelem-összpontosítást, az indulatokat és az impulzivitást szabályozzák. Az ADHD-diagnózist tehát nem azért kapod, mert túl sok cukrot tömtél magadba, vagy órákat töltöttél minden este videójátékokkal lefekvés előtt. És a figyelemzavarodnak semmi köze ahhoz, hogy a szüleid engedték-e, hogy chipsszel csapd el a hasad vacsoraidőben, vagy épp olyan emberek voltak, akik rád spricceltek a mosogatószeres flakonból, ha az asztali áldás alatt meg mertél nyikkanni – különösen, ha azt kezdted el ecsetelni, hogy milyen fura bogarat figyeltél meg a nagyítóddal a suliból hazafelé jövet.
Persze az ősöket azért nem menthetjük fel teljesen, hiszen az ADHD-nak megvannak a maga örökletes alkotóelemei. A tudósok hét különböző gént és a DNS több tucatnyi olyan helyét azonosították be, melyek a jelek szerint kapcsolatba hozhatók a rendellenességgel – ez magyarán azt jelenti, hogy az ADHD alapvetően genetikai eredetű állapot.
Az ADHD három fő típusa
Noha a tünetek mindnyájunknál más arányban elegyednek, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarnak alapvetően három fő típusa létezik.
- HIPERAKTÍV/IMPULZÍV TÍPUS Nyughatatlan, folyton tűkön ül, be nem áll a szája.
- FIGYELEMHIÁNYOS TÍPUS Összpontosítási problémákkal küzd, feledékeny, szórakozott, könnyen elkalandozik a figyelme.
- VEGYES TÍPUS A figyelemhiányos és a hiperaktív/impulzív alkatok ötvözete.
Általánosságban lányoknál gyakrabban diagnosztizálják a figyelemhiányos válfajt, mint a hiperaktív/impulzívat – részben ez lehet az oka annak, hogy az ő problémájuk sűrűbben csúszik át a radar alatt. Az álmodozást ugyanis bajosabb mentális egészségügyi tünetként felismerni, mint azt, ha valaki folyton izeg-mozog, és képtelen egy percig nyugton maradni.A hiperaktív/impulzív válfajra mindkét nemnél hamarabb figyelnek fel gyermekkorban, hiszen a tipegőknek a legritkább esetben kell erőlködniük, hogy huzamosabban összpontosítsák a figyelmüket. A sajtkukacot azonban könnyű kiszúrni. Amikor azután a srácok elérik az iskolaköteles kort, és egyre gyakrabban szólítják fel őket, hogy hosszabb ideig foglalkozzanak egy-egy feladat megoldásával, a figyelemhiányos és vegyes típusok is könnyebben kiszűrhetővé válnak.
Az ADHD-diagnózis felállítása
A hivatalos szakvélemény megfogalmazása előtt a mentális egészségügyi szakemberek megvizsgálják, teljesülnek-e esetedben a következő feltételek:
• Olyan viselkedésformákat mutatsz, melyek beleesnek a figyelemhiány, a hiperaktivitás és az impulzivitás korábban említett három fő kategóriájába.
• Több mint hat hónapja fennállnak a tüneteid.
• A nevezett tünetek több különböző élethelyzetben is jelentkeztek, például nem csupán az otthonod magányában, hanem társas szituációkban is.
• A szimptómáid súlyosak, és akadályoznak abbéli képességedben, hogy hatékonyan ellásd a napi feladataidat.
• Amennyiben felnőtt vagy, hasonló tüneteket gyermekkorod óta tapasztalsz.
• A tüneteid más mentális egészségügyi problémából, például szorongásos zavarból vagy depresszióból is fakadhatnak.
A normál agyműködésű egyén képes a csúszkával fel-le szabályozni az egyes hangsávokat, és menet közben behangolni a kívánt árnyalatokat. Az ADHD-sok esetében csúszkák helyett kétállású kapcsolókat találunk. Náluk nem léteznek finom átmenetek – az agyuk vagy csúcsteljesítményen pörög, vagy teljesen kikapcsol. Bizonyos külső hatások – vagy azok hiánya – kivétel nélkül minden esetben lekattintják nálunk a kapcsolót. Az első számú ilyen tényező az unalom. Ha nem köti le maradéktalanul a figyelmed az a tevékenység, amivel éppen foglalkozol, az összpontosítás-kapcsolód máris „ki” állásba vált. Ott vannak azután a figyelemelterelő tényezők – a környezeted neszei; bármi ami megragadja a tekinteted; valamilyen pótcselekvés-mozgásforma kényszere, vagy épp egy kósza gondolat. E figyelemelterelő tényezők képesek megakasztani végrehajtó funkciód működését, és megnehezíteni viselkedésed szabályozását.
Az ADHD-s agy egyensúlyi állapota
Amennyiben a körülmények és feltételek hajszálpontosan megfelelők, igenis megtalálhatod azt az egyensúlyi pontot, melyen a kapcsolód középső állásban billeg, s épp elegendő fókuszt, energiát és szabályozóképességet biztosít számodra. Eme eszményi állapot eléréséhez elengedhetetlen, hogy a mentális akkumulátoraink teljesen fel legyenek töltve. S hogy mi az, ami segít az akkumulátorok feltöltésében? Az elegendő alvás, a megfelelő táplálkozás, a harmonikus emberi kapcsolatok ápolása, a meditáció és a testedzés. Egyeseknek a gyógyszerek is megkönnyítik a dolgukat. Tény és való, hogy az egyensúlyi helyzet meglelése ügyességet igényel, ám körültekintő tervezéssel és megfelelő támogatással nagyon is könnyen elérhető. A kötet 12. fejezetében részletesen bemutatjuk, hogyan találhatsz rá a saját egyensúlyi állapotodra.
Legyen bármilyen érzékeny rendszer, a kétállású kapcsoló hihetetlenül hatékony eszköznek bizonyulhat. Amikor az ember „bekapcsolt” állásban leledzik, képes a pszichológusok által „hiperfókuszáltnak” nevezett üzemmódban működni. A későbbiekben erről még bőven esik szó, egyelőre elég annyit tudnod, hogy ha egyszer ráhangolódsz egy bizonyos feladatra, igenis képes vagy ezerszázalékos hatékonysággal elvégezni azt.
Forrás: Penn és Kim Holderness – A rendkívüli ADHD
