A szerző: Szepes Mária – egy rendkívüli életút

Szepes Mária (1908–2007) a 20. századi magyar szellemi élet egyik legkülönlegesebb alakja volt. Író, forgatókönyvíró, költő, spirituális tanító, aki több évtizeden át fáradhatatlanul kutatta az emberi tudat mélységeit és magaslatait. Munkássága egyedülálló módon ötvözi a mély pszichológiai tudást, a hermetikus és alkímiai tanokat, valamint a regényírói érzékenységet.

Scherbach Magdolna néven született. 9-10 évesen kezdett írni verseket, novellákat. Ugyanezen években - elég tudatosan -, Zolát és Schopenhauert olvasott. Kereskedelmi érettségi után a Walter szemináriumban művészettörténetet, irodalmat és pszichológiát tanult. Szepes Mária egy olyan nő volt, aki a nyugati és keleti tanok szintézisén keresztül az egyetemes igazságokat kereste. Műveiben – legyen az ifjúsági irodalom, fantasy vagy ezoterikus próza – mindig a lélek fejlődése, a beavatás, az önismeret és a belső átalakulás áll a középpontban.

Nevét és műveit sokáig a háttérbe szorította a politikai légkör. A kommunista rendszerben A Vörös Oroszlán például tiltólistára került, de a könyv kézirata és a szellemisége túlélte a cenzúrát – akárcsak maga a szerző, aki egészen 99 éves koráig aktívan írt és tanított.

A Vörös Oroszlán keletkezése és különleges sorsa

„Aki a halhatatlanság elixírjét keresi, annak előbb meg kell halnia önmagában.”
— Szepes Mária

Szepes Mária A Vörös Oroszlán című művét 1946-ban írta. Ez a regény nem csupán irodalmi alkotás, hanem spirituális beavatás is, melyet sokan a magyar ezoterikus irodalom alapkövének tartanak. A címben szereplő „vörös oroszlán” az alkimista hagyományban a tudat átalakulásának, az emberi lélek megtisztulásának és újjászületésének szimbóluma.

A könyv első kiadása még a második világháborút követő időszakban, kis példányszámban jelent meg. Az 1950-es években azonban a kommunista hatalom betiltotta, mivel túl „misztikusnak”, „spirituálisnak” és a hivatalos ideológiával összeegyeztethetetlennek tartották. A példányokat begyűjtötték, megsemmisítették – de nem mindet. A szöveg kézirata titokban fennmaradt, és „szamizdatként” (illegális másolatként) kézről kézre járt azok között, akik a belső fejlődést, a szellemi igazságokat keresték.

A rendszerváltás után A Vörös Oroszlán újra kiadásra került, és azóta is töretlenül népszerű. Nemcsak Magyarországon, hanem több nyelvre lefordítva külföldön is nagy érdeklődésre tart számot, különösen az ezoterikus, hermetikus hagyományok iránt érdeklődő olvasók körében.

A könyv tartalma és szellemi mondanivalója (spoiler)

A Vörös Oroszlán nem hétköznapi regény, hanem egyfajta beavatási út – egy spirituális fejlődéstörténet, amely a főhős lélekútján keresztül vezeti végig az olvasót az önismeret, a halál és újjászületés, a szenvedés és megtisztulás, valamint a halhatatlanság elérésének fokozatain.

A történet középpontjában Hans Burgner áll, egy fiatal, hatalomvágyó, félelemmel és irigységgel telt gyógyszerészinas a 16. század Németországában. A fiú megszállottan vágyik a halhatatlanságra és a mágikus tudásra, amely szerinte felsőbbrendűvé és legyőzhetetlenné tenné őt az emberek között. Amikor mestere – egy beavatott alkimista – végül előállítja az életelixírt, a legendás Vörös Oroszlánt, Hans ellopja azt, megöli mesterét, és magához veszi az italt.

Ez a pillanat a regény első fontos cezúrája. A halhatatlanság elnyerése nem diadal, hanem bukás kezdete. A fiú nem szellemi méltósággal, hanem mohósággal lép át a létezés következő szintjére. A testét elhagyva – vagy éppen attól megszabadulva – Hans a lélekvándorlás útjára kerül: újabb és újabb testekbe születik, különböző történelmi korszakokba és földrajzi helyekre, és mindegyik életében szembesülnie kell saját korábbi hibáival, árnyékaival, karmikus terheivel.

A reinkarnációk története, mint beavatási fokozatok

A regény egyik különlegessége, hogy a főhős története nem lineáris, hanem ciklikus: minden új élet, amelybe Hans (más neveken) beleszületik, egy újabb próbát, megtisztulást, tanítást hordoz. Az olvasó végigkísérheti őt:

• egy keleti misztikus tanítványaként Indiában, ahol az aszketikus életforma és a guruhoz való viszony tanítja alázatra;
• egy szenvedélyes, de tévúton járó alak szerepében, aki saját érzéki vágyai rabjaként újra elveszti önmagát;
• egy keresztény szerzetesként, aki a hitét keresi, de közben saját belső kísértéseivel kell megküzdenie;
• egy modern korban élő tudósként, akinek tudása már hatalmas, de szíve még mindig zárt.

Mindezek az életutak nem csupán díszletek vagy kalandok: mindegyik szimbolikus, egy-egy lélekréteg feltárását szolgálja. A testi halhatatlanság csupán keret: a lényeg a tudat átlényegülése, a szellem „arannyá válása”, vagyis az alkímiai Nagy Mű (Magnum Opus) spirituális értelmezése.

Szellemi szimbólumok és hermetikus tanítások

A Vörös Oroszlán mélyen gyökerezik a hermetikus, gnosztikus, alkimista tanítások világában. Az életelixír, amely a könyv címét is adja, az „örök élet” italaként ismert az alkímiai hagyományban. De itt nem testi halhatatlanságot jelent, hanem a lélek örökkévalóságának tudatos megtapasztalását.

A regény tele van alkimista szimbólumokkal:

• a vörös oroszlán – az alkimiai szellem megtestesülése, az emberi lélek transzmutációja az anyag sötétségéből a szellemi fénybe;
• a fekete fázis (nigredo) – a pusztulás, káosz és belső halál szakasza, amelyen minden beavatottnak keresztül kell mennie;
• a fehér fázis (albedo) – a tisztulás, az isteni fény első megpillantása;
• a vörös fázis (rubedo) – a belső Nap felragyogása, az egység és a halhatatlanság elérése.

A főhős útja – a beavatott útja – pontosan ezen fázisokon keresztül vezet. A könyv nem didaktikusan tanít, hanem a regényes cselekménybe ágyazva adja át a legősibb szellemi tanításokat.

Az önismeret drámája: harc az árnyékkal

A regény egyik legfőbb szellemi tanulsága, hogy a legnagyobb küzdelmet mindig önmagunkkal vívjuk. Hans – akit az elixír után egyfajta "asztrális rabság" sújt – nem kerülheti el saját árnyékát, nem bújhat el a következmények elől. Minden új élethelyzet valójában saját hibáinak, traumáinak, árulásainak és hiányainak tükre.

A könyv rendkívüli módon ragadja meg az emberi lélek fejlődésének fájdalmas, de felemelő útját: az önzés, a vágy, az irigység, a hataloméhség megtisztulását – a szeretet, a bölcsesség, az elfogadás, és végül a tudat szabadságának megszületéséig.

A női princípium, mint gyógyító erő

A könyv fontos motívuma a női minőség. Több nőalak jelenik meg a történet során, akik – bár különböző korban és formában – mindig a beavatás kulcsait hordozzák. Ők képviselik azt a magasabb szintű szeretetet és intuíciót, amely képes átalakítani az eltorzult, egoista férfi princípiumot.

 A regény jelentősége és üzenete

A Vörös Oroszlán egyetemes üzenete minden korban időszerű: az ember feladata nem kevesebb, mint önmaga meghaladása. Nem külső eszközökkel – sem elixírekkel, sem hatalommal –, hanem a belső szellemi munkán keresztül. A halhatatlanságot nem lehet elérni anélkül, hogy meghalnánk a régi, egós, elválasztott énben.

Ez a könyv azoknak szól, akik nem elégszenek meg a felszínnel. Akik érzik, hogy az élet nemcsak biológiai lét, hanem tudati utazás. Akik vállalják a belső alkimista munkát, és készen állnak szembenézni önmagukkal – újra és újra – a belső arany megszületéséig.

„A Vörös Oroszlán nem más, mint a szellem ereje, mely képes legyőzni a halált. De ez az erő csak annak nyílik meg, aki hajlandó meghalni önmagában, hogy újjászülethessen lélekben.”

Kevesen tudják, amit Szepes Mária mindig hangoztatott: A Vörös Oroszlán regénye nem önmagában nyugvó mű. A Varázstükörrel és Raguel hét tanítványa című nagyregényével együtt trilógiát képez. A Vörös Oroszlán legmélyebb rétegeit nem érthetik meg e másik két hatalmas ívű beavatási regény üzenetei nélkül. Szepes Mária műve nemcsak olvasmány, hanem szellemi tükör, melybe mindenki belenézhet, aki keresi önmagát, az élet értelmét, és a belső transzformáció lehetőségét. Azok számára, akik készen állnak a belső utazásra, A Vörös Oroszlán valódi kincsesbánya – és talán életük egyik legmeghatározóbb könyve.